Entrepreneur+ Vállalkozói készségek és kompetenciák fejlesztése a szakoktatásban

2017-1-HU01-KA202-036031

A megítélt támogatás összege: 283 141 EUR

A projekt megvalósítási időszaka: 2017. november 1. – 2019 október 31.

Hogyan lehet a digitális világban felnövő generáció kompetenciáit, készségeit fejleszteni? Miben tér el tanulói attitűdjük az előző generációkétól? Az Erasmus+-nyertes Entrepreneur+ elnevezésű projekt ezeket a kéréseket is megválaszolja a Z generáció számára kifejlesztett, a vállalkozói készségek és kompetenciák oktatását segítő alkalmazással. A projektet a Herman Ottó Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vezeti, hazai partner az Interregio Fórum Egyesület. Az egyesület elnöke Borsos Endre mesélt a projekt megvalósításáról.

A konzorciumnak felvidéki és erdélyi tagja is van, így mindhárom ország három-három mezőgazdasági szakképző intézményéből összesen nyolcvanegy tanuló vált a 2017 őszén indult pilotprojekt célközönségévé. Azért mezőgazdasági szakközépiskolásokat választottak, mert ők vannak a legközelebb ahhoz, hogy kilépjenek a vállalkozói piacra, sőt vannak olyan diákok, akik már most vállalkozónak számítanak, mert szüleikkel közösen viszik a gazdaságot. A szakközépiskolás diákok számára fejlesztett applikáció a vállalkozói kompetenciákat fejleszti. Ám ezek a készségek nemcsak a vállalkozók, hanem mindenki számára lényegesek, hiszen a munkaerőpiacon is egyre fontosabb, hogy a munkavállaló önálló legyen, döntéseket hozzon, meg tudja különböztetni az igazat a hamistól, meg tudja tervezni az időbeosztását, kockázatot vállaljon, és a helyén kezelje a kudarcot. Ezeknek a készségeknek a kibontására építették fel tematikusan a programot.

Az Entrepreneur+-projekt mindezt attitűdszintű támogatással valósítja meg, hiszen a digitális világban felnövő generáció tanulói attitűdje jelentősen különbözik a korábbi generációkétól. Ezért a fiatalok motiválása szempontjából nagyon fontos, hogy a tanulás folyamata jutalmazott legyen. Erre jó megoldás, ha tudatosítják bennük, hogy a digitális tanulás értékteremtés – a szó konkrét értelmében – azaz pénzt lehet vele keresni. A gyerekek hozzászoktak, hogy az online játékokban azonnali visszajelzést kapnak – ám ezt a hagyományos oktatásban lehetetlen követni. Hiányzik a folyamatos interakció, emiatt pedig sok gyerek elszakad a hagyományos oktatás világától. A motiválás mellett lényegi elem, hogy tudatosítják a diákokban a kooperáció fontosságát, vagyis azt, hogy csak együttműködéssel lehet igazán sikereket elérni. Az Entrepreneur+ további elve, hogy a fiatalok fedezzék fel a saját komparatív előnyeiket, és azt tegyék bele a csapatmunkába. Szintén fontos az egymás munkájára való reflektálás.

A képzés módszertana blendedlearning alapú, ahol a tanulók előre felkészített tanároktól, mentoroktól tanulnak egy támogató applikációs program segítségével, okostelefonok és tabletek felhasználásával. A diákok háromfős csapatokban dolgoznak – a képzés legelején személyiségteszttel derítették ki, hogy ki az, aki inkább introvertált és ki az, aki inkább extrovertált személyiség. A diákok maguk között osztják szét a szerepeket a jó együttműködés érdekében. A csapatok közösen dolgozzák fel a tanagyagot. A különféle tananyagok elsajátításéért p-coin jár, amit „céges számlán” halmoznak fel. Ebből osztalékot kapnak, méghozzá egyenlő arányban. Az osztalékot be kell fektetniük, különben a pénzük elvész. A pilotprojekt alatti tanulási folyamat három ciklusból áll, ennek megfelelően a diákoknak háromszor kell befektetni. A csapatok minden tanulási modulnak nevezett ciklus végén létrehoznak egy projektterméket, amelyet a tanultak alapján építenek fel. Ez lehet egy videó, amiben bemutatják a csapatot, elmondják, hogy kicsodák, mit akarnak, miért pont ilyen az elosztás, mi alapján választották ki, hogy ki legyen a frontember, a háttérember és a szervező. A videók bekerülnek a piactérre, ahol a többi csapat is meg tudja nézni, és ezek alapján be tudnak fektetni egymás termékeibe – abba, ami szerintük a legprofibb, legmenőbb, legsikeresebb lesz. A három – felvidéki, erdélyi és magyarországi – partnerszervezet csapatai csak a másik kettő termékeibe fektethetnek be, azért, hogy a személyes motivációjukat kizárják. A befektetések az adott projekttermék gazdáinak „cégébe” kerülnek be alaptőkeként – így a következő körben annyival több pénzzel gazdálkodnak. Egy szponzornak köszönhetően a projekt végén mindenki beválthatja a p-coinjait számítástechnikai eszközökre egy webshopban.

Mind az applikáció, mind a back-office-alkalmazás – ami lehetővé teszi a tananyagok módosítását, újak létrehozását, új játékok indítását – mind a módszertani útmutató ingyenesen és szabadon elérhetővé válik mindenki számára.

Erőforrások

Többet szeretne megtudni a projektről? 

A projekt keretében kidolgozott tananyagok a projekt saját, Android platformon készült applikációjából érhetőek el*.

A megvalósult tanulmányutak, workshopok és egyéb projektesemények beszámolóit a honlap események menüpontja alatt találhatja meg.

*Lehetséges, hogy az applikáció megnyitásához meghívóra lesz szükség. Meghívó kérése előtt kérem próbálkozzon meg a regisztrációval, és csak akkor kérjen meghívót, ha az valóban szükséges. Meghívót az alábbi e-mail címen lehet kérni: 
info@entrepreneurcourse.eu 

Segédanyagok

Kérdései vannak az applikáció használatát illetően?

Ide kattintva töltheti le módszertani kézikönyvünket, amely az Entrepreneur+ módszertant adaptálni kívánó tanárok mentorok, intézmények számára készült. A kézikönyv áttanulmányozása segít az applikáció és a tanári-fejlesztői felület magabiztos használatában. A dokumentumból megismerheti a belépéshez és az applikáció használatához szükséges lépéseket, valamint a tanári- fejlesztői felület működését, a tananyag elrendezésének módjait és a tanulói csoportok kezelését.

A projekt zárótanulmánya ide kattintva tölthető le.

Tanári sarok

Kedves Kollégák!

A Tanári Sarok azon pedagógusok számára készül, akik maguk is szeretnének tartalmakat fejleszteni, saját óraterveket létrehozni, egymással tapasztalatokat megosztani. A Tanári Sarok használata lehetőséget ad arra, hogy száz százalékban kihasználja az applikációban rejlő lehetőségeket.

Regisztráció!

Küldjenek egy levelet az info@entrepreneurcourse.eu címre, és mi beregisztráljuk Önöket!

A LEGJOBB PROJEKTTERMÉKEK

Az alábbiakban látható néhány a legjobban sikerült projekttermékek, vagyis üzleti ötleteket bemutató videók közül.

Entrepreneur+ Spot

Entrepreneur+ Film

Kapcsolat

Herman Ottó Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
1223 Budapest, Park utca 2.
e-mail: hermanottointezet@hoi.hu
telefon: +36-1-362-8100
fax: +36-1-362-8104

This post is also available in: román, szláv, angol