Az Entrepreneur+ projekt 3. műhelymunka-megbeszélése

2019. január 15-16.-án az Entrepreneur+ projekt keretében, a tervezett ütemezés szerint sor került a projekt harmadik szakmai találkozójára és műhelymunka-beszélésére. A helyszín ezúttal a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. központja volt. A rendezvényen a projekt valamennyi partnerének képviselői részt vettek.

Az Entrepreneur+ projekt célja egy olyan pedagógiai módszertant segítő informatikai alkalmazás kidolgozása, amely online és offline eszközök kombinálásával, iskolákon és határokon átívelő tanulói hálózatok szervezésével segíti a középfokú szakképzésben a vállalkozói készségek és kompetenciák oktatását.  A projekt nemzetközi együttműködésben valósul meg.

A kétnapos rendezvény során a résztvevők áttekintették a legutóbbi, 2018. júniusban Dunaszerdahelyen tartott szakmai találkozó és műhelymunka-megbeszélés óta eltelt időszak szakmai előrehaladását, egyeztették és megvitatták az eddig elért eredményeket, megosztották az eddigi fejlesztés során szerzett tapasztalatokat, részletekbe menően pontosították a tananyagfejlesztés technikai kereteit és véglegesítették a tananyag-struktúrát valamint a feladat-megosztást illetve a határidőket a tananyagfejlesztő szakértőkre vonatkozóan.

A szakmai találkozó és műhelymunka-beszélésrésztvevői ezen túlmenően kijelölték a benchmarkokat (viszonyítási alapokat) valamint megtekintettek és megvitattak néhány „jó gyakorlat”-ra vonatkozó példát és véglegesítették az általános fejlesztési előírásokat.

A szakmai találkozó és műhelymunka-beszélés végén a résztvevők összegezték a rendezvény tapasztalatait és eredményeit valamint javaslatokat vitattak meg a soron következő szakmai rendezvények időpontjára és tartalmára vonatkozóan is.